zene:{insane}
kedv:{...}

Hello PpL.

Elsőnek is,köszönöm a nővéremnek,hogy megtalált egy nagyszerű idézetet.Ezt még sehol sem láttam és ahogy elolvastam,hát igen...jólesett újra olvasni ezeket a sorokat újra és újra...

"Csak egyszer élek ezen a világon.Most kell megtennem minden jót, amit bárkinek megtehetek,most kell segítenem másokon,ahol segíthetek.

Nem akadályozhat semmi,nem szabad elnagyolnom,mert egyszer élek ezen a világon." (Dale Carnegie)

Ahogy ma este mentem befelé a suliba,néztem a világot.Nem láttam szépnek sosem Debrecent,csak késő éjjel és kora reggel.Most valamiféle energiát adott,ahogy kifelé bámultam és a narancsos kékes távolságot néztem.A világ rohant,én vele együtt ismét,és csak merengtem valami távolin,valamin ami bennem dobogott.A zene ütemesen hallatszódott a headsetemből,én csak óvatosan bólogattam rá,és merengtem.Szép volt,láttam a szépséget,amit eddig sosem.Talán ez egy újabb csoda,meglátni valamit ebben a világban,ami ad valamit.Kinyitottam a szemem és láttam.Már értem milyen az,mikor homályban él az ember,mostmár pontosan értem.
Azért a pillanatért,mikor megláttam ahogy megy le a nap,ahogy az emberek sietnek haza,ahogy élettel van teli a város...hát igazán le kellett volna videózni.
Lehet,hogy csak egy ütődött lány vagyok,de örülök,hogy átéltem.A legapróbb és legszebb csodák,kitudja merre vannak még.Talán majd mikor nyolcanévesen ülök a kanapémon,elfogom ezeken mosolyodni.Jó dolog élni.Még jobb dolog,szeretve élni.
****
"Mindannyiunk életében van egy elmondhatatlan titok, egy elérhetetlen álom és egy felejthetetlen szerelem."

Úgy tűnik,idézetekbe van zárva az életem.Most nagyon rákaptam arra,hogy igazságot,őszinteséget keressek a sorok mögött,hogy egyáltalán...
jó lenne sötétben holdat nézni,kiülni és elmerengeni.Hosszasan és mélyen beszívni az est illatait,mosolyogni,vagy titkon könnyeket ejteni.Annyira vágyom már megint,azt a fura érzést,amit akkor éreztem,mikor Pécelen ültem éjfélkor egy kis dombon,és láttam a távolban Pest fényeit.A szívem őrült tempóban dobog,ha erre gondolok.Azt hittem akkor,hogy az az Élet.Mostmár tudom,hogy az az Élet. Hozzám tartoznak azok a percek,mert a szabadságomat kaptam akkor vissza.Az életkedvemet.Nekem erre szükségem van,ezekre az apró pillanatokra,amikor csend van és felfedezek valamit,magamba vésem,oly mélyen,hogy soha semmi ne törölhesse ki.Szükségem van szavakra,szükségem van olyan emberekre,akik örökké bennem maradnak,szükségem van az emlékeimre,szükségem van...hogy önmagam lehessek néhanapján.Olyan igazán.Mikor ezekre gondolok,úgy érzem, szerencsés vagyok.Tényleg.
Szerencsés vagyok,mert van erőm,hogyha minden romba is fog dőlni egy napon,mikor majd a padlót közelebb érzem magamhoz,mint a mennyet valaha is,akkor majd fel fogok állni.És miért?
Élni akarok.Emlékezni.Nevetni.Őrülten szeretni.Őrült lenni.Olyan sok mindent akarok,olyannyira megakarom élni az életet,igazán nem tudom mi lelt.Az értékek,a szépség felszínre tört.

Az elvesztés pillanatában érzed csak azt igazán,hogy ami fontos,ami ténylegesen az,az mindig veled fog maradni,átkísér egy életen keresztül.Veszíthetünk el embereket,barátságokat,gondolatokat,elveszíthetjük a fejünket is,és talán a pénzünket,szellemi épségünket,testiét is,lehetünk bárkik vagy épp már csak senkik.De az érzés,amit abban a pillanatban éreztél,benned fog maradni.

Új nap.Valóban.Új gondok és problémák,újabb kérdések és válaszok.De ha hónappal ezelőtt írtam volna ezt,úgy érzem,eléggé negatív értelemben,letargikusan adtam volna elő.Most pedig egészen máshogy.
Érni kell még az Életre is.

Köszönök Mindent.

Ray.